elemzői vélemény

Az elemzők már látják, mire készül az MNB

Több lépést is tett keddi kamatdöntésével a Magyar Nemzeti Bank. Egyes elemzők ezek után úgy vélik, hogy van esély a kamatcsökkentés újraindítására.

Hatalmas adócsökkentés is beleférhet Orbánék tervébe

Az első féléves kormányzati szektor adatok újból megerősítették azt a képet az OTP Bank elemzői szerint, hogy rendkívül kedvező pozícióban van a költségvetés. Ez pedig jókora mozgásteret és lehetőséget adhat a kormány számára a közgazdászok szerint.

Elemzők a Moody's-ról: majd novemberben

Az MTI által megkérdezett elemzők többségében csalódást keltett, hogy a Moody's nem vizsgálta, így nem is javította Magyarország államadós-besorolását pénteken, de úgy vélték, a novemberi felülvizsgálaton már felminősítheti Magyarországot a hitelminősítő.

Matolcsyék újra odaléphetnek

Nem okozott nagy meglepetést a júniusi inflációs adat az elemzők számára. Egyes szakértők azonban már újabb jegybanki intézkedéseket vetítenek előre.

Nagy dobásra készülhet az Orbán-kormány

Annyira kedvező helyzetben van az idei költségvetéssel a kormány, hogy új, fiskális lazító intézkedésekről dönthet, amelyek támogatják a gazdasági növekedést - vetíti előre több elemző is a friss költségvetési adatok láttán. A korábbi kormányzati nyilatkozatok is arra utaltak, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumban érik az újabb költekezési kör és ez akár a pénteki (esetleges pozitív) Moody's-döntés után meg is valósulhat.

Már itt is van az első durva előrejelzés a magyar növekedésre

"Túl sok GDP-meglepetés". Ezzel a címmel kommentálta a régiós növekedési adatokat a Nomura közgazdásza. Peter Attard-Montalto 2,6%-ról 1,5%-ra csökkentette a magyar gazdaságra vonatkozó idei növekedési előrejelzését.

Elemzői reakciók a GDP-növekedési adatra

Az előző negyedévhez képest 0,8%-kal csökkent, az egy évvel ezelőttihez képest (szezonálisan és naptárhatással igazítva) 0,5%-kal nőtt a magyar gazdaság teljesítménye az első negyedévben, amivel alaposan alulmúlta az amúgy sem vérmes előzetes várakozásokat. Az első elemzői reakciókból szemlézünk.

Lesz pénz 2017-ben béremelésre

Varga Mihály szerdán több részletét is elárulta a 2017-es költségvetésnek. Azóta megindultak a számítások, hogy az áfacsökkentések és a kilátásba helyezett béremelések mennyibe kerülhetnek az államnak.

Ez aztán a nagy költségvetési lazítás

Varga Mihály szerdai bejelentéséből minden elemző azt emelte ki, hogy a kormány a jövő évi hiánycélját 2,4%-ra emeli, ami jelentős lazításnak tekinthető a korábbi tervekkel ellentétben.

Ezt gondolják az MNB váratlan lépéséről az elemzők

Szinte minden elemzőt meglepett keddi 15 bázispontos kamatcsökkentésével a Magyar Nemzeti Bank. A monetáris tanács a kamatfolyosót is arrébb tolta, eszerint az overnight betéti kamatláb -0,05% lett, vagyis a negatív tartományba süllyedt. Ezzel a feltörekvő piaci országok között elsőként lépett erre az útra. Elemzők ezek után újraszámolják kamatpálya-várakozásukat, miközben úgy vélik: az új lépések a forint gyengítését is célozzák.

Elemzői reakciók a kamatdöntésre

Meglepte az elemzőket, hogy csökkentette az alapkamatot a jegybank monetáris tanácsa keddi kamatdöntő ülésén. A testület 15 bázisponttal, 1,20 százalékra csökkentette az alapkamatot.

Meddig leszünk még bóvlik?

A Moody's nem változtatott az ország hitelminősítési besorolásán, az MTI által megkérdezett elemzők szerint várható volt a tartás, azonban jó az esélye annak, hogy az év második felében Magyarországot felminősíti a Moody's. Magyarország a hitelminősítőnél jelenleg Ba1 besorolásban van, pozitív kilátással, amely felett már a befektetésre ajánlott, Baa3 kategória van.

Mintha csak rezsicsökkentés lenne: újra jön a negatív infláció?

A következő hónapokban mérsékelt növekedésnek indulhatnak az árak, de az éves átlagos infláció 2 százalék alatt maradhat az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint. A Citi elemző az éves átlagos inflációra vonatkozó prognózisát 1%-ról 0,8%-ra módosította.

Égető kérdés: lesz elég munkaerő Magyarországon?

Kínai lassulás, minden idők legerősebb El Ninója, Magyarország a bóvliban marad, az euróövezet recesszióba fordul - ezeket a negatív kockázatokat nem lehet kizárni 2016-ban az általunk megkérdezett elemzők szerint. Mindezek mellett a magyar gazdaság jövője szempontjából az egyik legfontosabb kérdés, hogy miként lesz elegendő munkaerő. Négy elemző segítségével összegyűjtöttük a legfontosabb, 2016-ra várható negatív kockázatokat, hogy amikor esetleg bekövetkeznek, olvasóinkat ne érje váratlanul.

Amivel nagyot durranthat 2016-ban a kormány

Számos pozitív kockázatot érdemes észben tartani a Portfolio által megkérdezett elemzők szerint és ezek egy részéről akár a kormány is gondoskodhatna. Ilyen kellemes meglepetés lehetne idehaza, ha a banki hitelezést élénkítő program a vártnál nagyobb sikerrel járna, vagy ha erőteljes növekedésösztönzés valósulna meg a magyar gazdaságpolitika részéről, vagy ha például a kormány felülvizsgálná az adórendszert.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjelent a friss banki rangsor: a te bankod hányadik a listán?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.